Szeretnénk kegyelemben, örömben, új identitásban élni…

A kegyelem Isten gyönyörű, szuverén és egyedüli útja a megmentésünkre. Zavarba ejtő, általunk meg nem érdemelt jóság és elfogadás felénk, bűnösök felé, aminek oka nem bennünk, hanem egyedül Istenben van. Az Atya szíve telve van kegyelemmel. És ez a kegyelem annyira fontos volt számára, hogy a Fiát, Jézus Krisztust, mindenét adta értünk a kereszten. A kegyelem munkálja ki bennünk, hogy Jézust tekintsük mindenek felett való kincsünknek. Ezt a kegyelmet ünnepeljük közösen az istentiszteleteinken. Ennek a kegyelemnek a forrása a naponkénti találkozásunk az Atyával igeolvasásban és imádságban. És ezt a kegyelmet ünnepeljük, amikor a testvérünkre nézünk, és – ismerve szabadításának történetét – együtt örülünk vele. Nem mindig tapasztaljuk egyformán Krisztus értékességét, de Isten szívós, kitartó – és számunkra sokszor érthetetlen – kegyelme ilyenkor is mellénk áll, és felemel. Éppen ezért elkötelezzük magunkat Krisztus kegyelme mellett.

​

A Szentháromság Isten örömben él. Éppen ezért az öröm emberei szeretnénk lenni. Elkötelezzük magunkat a Krisztustól származó öröm mellett. Örülünk a kapcsolatainknak, a természetnek, a zenének, az olvasásnak, egy finom ételnek, egy jó kirándulásnak, a munkánknak, az ünnepeinknek, egy szóval az életnek. Isten azonban – ezeken felül – szenvedélyesen vágyik arra, hogy megkeressen és olyan új, izgalmas utakra vigyen bennünket, ahol örömmel fogjuk Őt követni. Találkozásra hív minket – de elsősorban Önmagával. Szenvedélyes vágyódása radikális választ vált ki bennünk: Benne és a Neki való engedelmességben akarjuk megtalálni örömünk legfőbb forrását. Olyan gyülekezet szeretnénk lenni, amely örömmel fogadja és szenvedélyesen keresi az elveszetteket. Az az álmunk, hogy a gyülekezetünk megteljen olyan emberekkel, akiket Isten arra teremtett, hogy örvendező tagjai legyenek családjának. Vágyunk arra, hogy egymásra találjunk velük.​

​

Isten kegyelme szabadít meg a bűn hatalmából, és a kegyelme teremt minket új életre. Szentséget hoz létre; és új identitást, új gondolkodásmódot, új jellemet formál bennünk. Elkötelezzük magunkat arra, hogy ebben a szentségben, új – krisztusi – identitásunkban járjunk. Isten gyermekei vagyunk, ezért Rá hasonlítunk. És Ő arra indít, hogy irgalmasak, szeretettel teljesek, szentek, igazak legyünk. És ha irgalmasak tudunk lenni, ez az Ő irgalmasságában gyökerezik. Ha szeretni tudunk, ez az Ő felénk áradó szerelméből táplálkozik. Megszentelődésünk az Ő szentségéből fakad. És ha tudunk igaz módon élni és igazságosnak lenni, ez egyedül az Ő igazságának eredménye. Élni akarunk a kegyelemével minden utunkon, minden helyzetben, minden kapcsolatunkban. Hisszük, hogy nem véletlenül vagyunk ott, ahol élünk, ahol dolgozunk. Nem véletlenül vesznek körül azok, akikkel kapcsolatban vagyunk. Így hisszük, hogy ezek a személyes kapcsolatok a kegyelem és szentség megélésének, bemutatásának legfontosabb helyszínei számunkra. Hisszük, hogy az Isten kegyelmével való találkozás után mindannyiunknak szüksége van Isten családjára, egy konkrét, helyi gyülekezetre, ahol szeretetteljes kapcsolatokban közösen fejlődhetünk. Szükségünk van az Úr Jézus Krisztusra.